Felújítás

Már több, mint egy hónapja történt, hiszen január 7-én esett el Teri néni.  Jó pár hétig bár bementem a kis házba, de azontúl, hogy meglocsoltam a virágjait, nem nagyon nyúltam semmihez. Aztán egy hétvégén, amikor sütött a nap, kitakarítottam, lehúztam az ágyneműjét. Eléggé elveszetten lehet téblábolni ott, mert hát igazából nem tartható az a megállapítás sem, hogy esetleg visszajön. Tegnap beszéltem a főnővérrel, egyformán van. Néha elfekszik, néha pedig nyugtalanabb, tépi a ruháját, pelenkáját. De az orvos is azt mondta, vele pénteken beszéltem, hogy ez valószínű "így fog kimenni". Tudjuk, hogy ez mit takar az az így.

Azt hiszem, mindenki másmilyen, és máshogy viselkedik akkor, ha valaki eltávozik a közeléből. Végül is hiába él még Teri néni, egyrészt nem mondanám valami életnek, másrészt valóban olyan, mintha nem lenne, hiszen nem fog visszajönni. Így pedig nagyon nem tetszett a kis ház, nagyon rossz volt mindig úgy bemenni, hogy olyan, mintha. Ezért aztán tegnapelőtt Józsival szétrobbantattam. Nem akartam többet látni az ágyát és azt, hogy ott áll. Na erre mondtam azt, hogy mindenki másmilyen. Valakik évekig őrzik az elmentek emlékeit azzal, hogy mindent úgy hagynak, mert nekik valószínű úgy a könnyebb. 

Nekem nem, én azt érzem, hogy becsapás, és nem lehet azt játszani, mintha.... Nem hiszem, hogy ez kegyetlenebb lenne, és több jóérzést mutat az, aki őrzi a múltat külsőségeiben is jobban.

Mindenképpen nagyon sokáig vacak lesz, akárhányszor átnézek a kis házra, még akkor is, ha sikerül valami megfelelő új feladatot találni az épületnek. A veszteséggel sehogy sem lehet mit tenni,  a szükséges időt nem lehet kikerülni és kijátszani. De az valóban jó lenne, ha Teri néni számára ez a szerencsétlen végjáték véget érne. Így csak egy mezsgyén táncol és ez a világon senkinek nem jó, és nem ad sem nyugalmat, sem békességet.

Ja, és mi történik a kis házban? Végül is csak olyan, amire eddig is szükség lett volna, de nem lehetett megcsinálni Teri néni miatt. Mindig panaszkodott, hogy túl alacsony a WC, nehéz róla felállnia. Hát most Józsi szétszedte, és alábetonozott, hogy kicsit magasabb legyen. Ki is kell újra festeni, a betett ablak körül a falat le kell glettelni, a zuhanyzó oldalán elkészíteni a gipszkartonfal másik oldalát is, villanykapcsolókat lehozni, és stb. stb. 

Tervbe volt véve mindez egyébként nyárra,  mert már 2 éve lakott bent Teri néni és mindenképpen muszáj lett volna megcsinálni.  Szegény úgyis mondogatta tavaly egész évben, hogy nem volt Kenesén. Nagyon számon tartotta. Hát gondoltam, valahogy az idén ezt azért még megoldjuk, de hát ez lett belőle.

Tovább a bejegyzéshez»

Konszolidáltan

Bementem ma Teri nénihez, mert hétfőn voltam utoljára. Azt hiszem, ezt így tudom működtetni, hogy hét közben más-naponta benézek hozzá, hétvégét meghagyom a rokonoknak. A szobatársaktól tudom, hogy Gabi bácsi is volt nála,  Klárival együtt voltak. Vittem be tiszta cuccokat, meg újra vettem ezt a felfekvés elleni krémet is. Azt mondták bent , hogy egész jól mozog. A szomszéd ágyon van egy olyan néni, hogy fogalmam nincs, miért van ő ott.

Teljesen egészséges, észnél van, nem is túl öreg, szóval nem értem. Ő mondta ma, hogy Teri néni még hasra is feküdt. Kispárna is van már a feje alatt, szóval kezd úgy kinézni, mint egy normális beteg. Magánál is volt, amikor bementem hozzá, mert amikor megkérdeztem, hogy van, a szokásos grimasszal és vállvonogatással felelt. Szóval tök úgy volt, mintha a régi lenne. Nem beszélgettem vele, mert olyan náthás voltam, hogy nem akartam agyontüsszögni az egész kórtermet, talán 1 percet, ha bent voltam. A nővéreknek vittem egy  kilós kávét, hadd iszogassák. (Mondták, hogy nincsen felfekvése. Szenzációs! Micsoda matériából lett összerakva!) Szerintem, ahogy láttam, ha Teri néni akarna, fizikailag innen még vissza tudna jönni.  Nem láttam ma reménytelennek az ügyet.

De teljes mértékben tőle függ.

Tovább a bejegyzéshez»

Szerződéskötés és temetkezési vállalat

Bementem ma a kórházba a megegyezés szerint. Eléggé rossz állapotban láttam Teri nénit, nem volt fent, orrszonda és oxigéncsövek az orrában, és összességében azt láttam, hogy nagyon messze vagyunk attól az állapottól, amiben volt, amikor bevittük a kórházba. De különösen most 3 napja látom, hogy feladta, ez már nem az a Teri néni, csak egy öreg valaki.

Aztán a szerződéskötés is eltartott vagy egy órát, nem részletezem, de szervezhetnék jobban is. Nem szeretem, ha feleslegesen szórakoznak az én időmmel. Majdnem otthagytam az egész procedúrát. (Azt végképpen nem értettem, ha behívnak erre, miért előttem kell az összes hülye adatot 3 példányban beírogatni és azt nekem megvárni?!! A beteg már előző nap ott volt, nyugodtan egy írnok megcsinálhatta volna előre. Na mindegy.) S mindezért még 7 ezer forintot fizettem is. Már az adminisztrációért, nem másért.

Lefáradtunk, befizettük az ápolási költségeket is és pénteken még be kell mennem, mert inkább utalni akarom. Ha mindig várakoznom kell a befizetéseknél, akkor az egyszerűbb. Ugyan most van gondom ,mert előző hónapban kell utalnom a következő hónapot egészben és a nyugdíj ugye még sehol és nekem a pénzem sem sehol. Majd gondolkodom, de szar, mert most fizettem tüzelőre is, és passz.

Ja és nem kevés határozottsággal beszéltünk a várható elhalálozás körüli teendőkről, mert a kórháznak nincsen tárolási lehetősége, tehát azonnal szállítani kell, ha szükséges. Van egy temetkezési vállalkozóval szerződésük, várpalotai és alá kellett írnom, hogy elfogadom. Vagy keresek egy másik vállalkozót.

Hát nem keresek, ha Várpalotán hal meg, nem fogok Veszprémből hívni.

Kezdek kicsit idegeskedni is emiatt, nem volt szerencsére eddig ilyen jellegű gondom. Fogalmam nincsen, miknek kell eleget tenni. Megnéztem az interneten, hát ez pont olyan, mint egy esküvő. Azon is lehet egy csomó pénzt lenyúlni és ezen is. De azt hiszem, én nem hiszek abban, hogy minél fényesebb, annál jobb lesz a halottnak. Neki tök mindegy már, és egy nem különösen pompás, egyszerű temetés ugyanolyan megfelelő lehet.

Van pénz a temetésre, és gondolom elég is lesz, de azért azt hiszem idegesít a feladat, bár tudom, hogy nekem kell végigcsinálni, és ezt régóta tudom is, csak mindig elhessentettem, hogy amíg nem aktuális, nem foglalkozom vele.Nem tudok tenni már Teri néniért semmit, abban az értelemben, ahogy ezt egy beteglátogató gondolja.

Nem lehet vinni semmit, és azon kívül, hogy kimosom a cuccát ha szükséges, mást nem tehetek.

Tovább a bejegyzéshez»

Végállomás

Felhívott ma az orvos, nem emlékszem a nevére, pedig bemutatkozott. (jellemző!!) Elmondta, hogy ő lesz Teri néni orvosa, és már átszállították hozzá a nénit. Nem értett egyet a veszprémi kórház által leírtakkal, miszerint jó állapotban kerül át. Elmondta, illetve előzőleg megkérdezte, hogy volt-e máskor is ilyen kommunikációképtelen állapotban: Mondtam neki, hogy igen, tudok róla és miután bekerült a kórházba, romlott az állapota ez ügyben. Szerinte nagyon aggasztó, hogy nem lehet etetni, és ha csak folyadékon él, akkor ez nem fog már sokáig elegendő lenni. Mondtam neki, hogy próbáltak Veszprémbe orrszondát betenni, de nem sikerült, és elmondtam, hogyan kapott enni, és én is hogyan próbáltam etetni. Oxigénnel szállította át a mentő, ezt én nem értettem, mondtam a telefonban is, hogy erre nem volt szüksége és szerintem most sincsen. Nem volt az orvos itt sem széplelkű, gyakorlatilag megmondta, ebből nincsen felépülés. 

Mondtam neki, hogy sejtettem, de azért egy hozzátartozó mindig bízik és elmondtam, milyen jó fizikai és szellemi állapotban volt, a korához képest eddig.

Végül, mivel autóval mentem ma suliba (Annyi pénzem nem maradt itthon, hogy vonatjegyet vegyek, pedig Józsi vett ki pénzt, de nem tette ki és elvitte hajnalban magával.), úgy gondoltam, hogy átmegyek a kórházba, megnézem, hová került.

A 3. emeleten van, egy zárt folyosón és valóban látszik, hogy nem esetes kórház. Itt nem vegyesek a betegek, hanem mind-mind öreg, rozoga. Tisztaság van, az ágyak nem fehér kórházi ágyak, hanem modern, bútorszerűek, de felhúzható oldaluk van, és azért alkalmasak kórházi működésre.

Teri néninek itt az orvos azonnal betette az orrszondát, és holnaptól már megrendelték neki az erre való alkalmas ételeket is. Infúzió így nem kell neki, mert táplálékhoz tudják juttatni. Magánál volt, de a kezeit le kellett kötözni, mondta a nővér, hogy azonnal elkezdte szétszedni magán a pelenkát, mihelyt tudta. Ez sajnos így is lesz, mert egész életében nem tűrte magán a bugyogót sem, tehát mindig is le akarja rángatni magáról a pelenkát. (Nem mindenki hajlandó arra, amit éveken keresztül csináltam, hogy örökké mostam rá, mert mindent összekent, ruháját, ágyneműjét, hálóingeit, székpárnákat, stb.) 

Azt hiszem, teljesen magánál volt, amikor bementem, mert kérdeztem, hogy kér-e teát és szokásos módon, mintha a vállát vonogatta volna, persze nem nagyon tudta, de úgy láttam. Adtam neki kicsit a fecskendőből, de egy csomó ideig tartogatta, míg lenyelte. megkérdeztem tőle, hogy tudja-e, hogy hol van? Ingatta kicsit a fejét, így elmondtam neki, hogy nem Veszprémben van, hanem Várpalotán.

Furcsa volt, mert mintha azt láttam volna a szemében, hogy tudja, mi ez. Nagyon sajnáltam, nem tudtam neki mit mondani most.

Ahogy néztem, legalább 5 kg-ot fogyott, de lehet, hogy többet. Igen vékonyak már a combjai.

Szóval holnap újra megyek, megkötöm a szerződést, aztán majd meglátom, hogy ez mennyi időre szól.

Most úgy jöttem el, hogy legyen, nem tartom vissza, nem akarom sokáig így látni.

Tovább a bejegyzéshez»

Következő állomás

Mégis úgy érzem, valahogy a dolgok már nem az én vezérlésem alatt folytatódnak. Igyekszem ugyan belekapdosni, mint amikor a szél viszi a kalapot, aztán hogy sikerül-e, vagy az elemek gyorsabbak lesznek, nem tudom. 

Voltam ma a várpalotai kórházban, és intézkedtem ott is, miután a veszprémi kórház már megkereste ezt a várpalotai részleget és az elhelyezését kérte. Majdnem készre mentem, mondjuk az ellátás minősége szerintem ugyanaz, az elhelyezés minősége a döntő a finanszírozásban. Tehát, hogy 4 ágyas, vagy 6 ágyas, vagy 2 ágyas-e a szoba és milyen felszereltsége van, azaz hűtő, vagy saját fürdőszoba, vagy telefon, tévé stb. Úgy gondoltam, hogy Teri néni állapota nem indokolja a különleges felszereltségeket, sőt az a jó, ha többen is vannak körülötte. Legalább elmondják esetleg, amit Teri néni nem tud, és ahogyan itt a kórházban is volt, hogy leginkább a betegtársaktól tudtam meg, milyen volt az éjszakája, aludt-e, vagy bevette a gyógyszereit, stb.

Holnap fogják átszállítani, pontosan nem tudom, hogy délelőtt, délután, este, akkor, amikor lesz szabad kapacitás.  Szerdán délig be kell érnem és megkötni a szerződést 3 hónapra. A financiális része szerencsére kijön a nyugdíjból, hát durván havi 70 ezer forint. Ha hozzáadom majd a befutkosás költségeit is, akkor ugrott az egész nyugdíja. Ez van, végül is őt fogja szolgálni, és nem tudom, hogy milyen lesz ez a versenyfutás az idővel, amiből neki kevés van. Nincs prognózis, hogy a sérülése gyógyul-e addigra, amire Teri néni ereje kibírja a fekvést.

Egyelőre még nincsen felfekvése, kértem a felvételnél a doktornőtől, hogy ezt a speciális matracot biztosítsák a számára, hiszen huzamosan feküdnie kell. Azt mondta, megoldható. Majd szerdán megnézem, és újra szólok majd, ha nem azt látom alatta.

Nem gondoltam ilyen eseményre és következményre, azért bármennyire öreg is és unja is az életet, meg huzakodtunk rengeteget, azt hiszem, örülnék annak, ha visszajöhetne még ide a kuckójába.

Tovább a bejegyzéshez»

Hovatovább...

Most már egy hete is elmúlt, hogy Teri néni folyamatosan és kényszerűen fekszik, szinte mozdulatlanul, kikötözve. Nem tudom másnak látni, mint egy nagy büntetésnek, hiszen az, hogy kórházban van valaki, még nem olyan borzasztó. De így látni bárkit is nagyon lehangoló. Több is. Orvossal nehezen tudok találkozni, mert mire beérek, már nincsenek, és hétvégén is csak ügyeletes van, a nővér meg nem mondhat semmit. Megint csak az látszik, hogy milyen hátrányos így, hogy még nem vagyok nyugdíjas. Rohanás és munka közben gondozni, ellátni, pláne még kórházba is eljutni nehéz is és dupla fáradság. Azért bejárok hozzá, de sok hasznomat nem veszi, mint ahogy a többi látogató is csak tehetetlenül álldogál mellette. Nem lehet hozzányúlni, segíteni neki, wc-re kísérni, vagy lefürdetni, vagy megetetni, szóval marad a nézegelődés.  Azért a betegtársak elmondanak némi információkat róla.

Aztán, hogy ebből hová tovább? Már nem tudom. Egy hete még nem gondoltam tragikusnak az egészet, mert tudtam, hogy erős és úgy hittem, ha ő nem adja fel, megúszható.

Remélem, nem adja fel, és azt is remélem, vagy inkább szeretném, ha kibírná és hazajönne. De vannak már kétségeim, bár Józsi azt mondja, ne temessem el előre. Nem teszem, és pláne nem tenném, ha kb. 80 éves lenne, ami már egyébként is szép kor, de ő majd 19 évvel ezen is túl van.

Bármi is történik, nem így képzeltem el, de azt hiszem, ezt sokan el tudják mondani elveszített hozzátartozójukról. Mindig máshogy van, mint gondolnánk és így mindig egyezkedünk és kompromisszumokat kötünk. Sajnos vele az utóbbi években keveset lehetett, nem volt egy jól irányítható ember még így öregségére sem, és pláne nem.

Nem tudok előre sem jósolni, sem pedig mondani bármit, az orvos sem tette, amikor kérdeztem. Igaz, érezhető mindenkiben az a hozzáállás és szemlélet, hogy végül is mit akar és mit akarunk ennyi idősen.

Teri néni is elmondta ezerszer, hogy jobb lenne meghalni és miért is élek még....

De azt hiszem, ha megtörténne az, hogy még egyszer hazajöhetne, sokkal többre becsülné a kis lakát, a gondozását, talán még minket is.

Legalább egy hétig! hahaha....Ja, és egy hete nem hallom tőle a hehehehe-t. Mindig mondtam, hogy ez csak nekünk rokonoknak és a betérő látogatóknak szól, nem pedig valami kihagyhatatlan és elhagyhatatlan valami.

Tovább a bejegyzéshez»

Vénkorára

saját maga kitörte a nyakát, egyszerűen fogalmazva. Nem tudtam ma orvossal beszélni, mert vasárnap van és akkor csak éppen elvan mindenki. Annyit mondtak, hogy a 2. nyakcsigolyája törött és lekötözve fekszik az ágyán, mert mindent szétszedett magán. Amikor beértünk hozzá éppen a pelenkáját tépte szét, de a nyakáról is leszedte a merevítőt, aztán hallottam a nővérektől, hogy az infúziós tűt is kiszedte a kezéből. Úgyhogy most kikötötték a kezeit az ágy rácsához.

Szegény eléggé zavart és láthatóan olyan remegős túlmozgásban volt, aztán elmondtam neki hol, van, mi történt vele, lenyugodott, emlékezett mindenre. Mondtam neki, hogy most itt kell maradnia egy darabig, amíg meggyógyul és fogadjon szót az ápolónőknek. Láthatóan megértette. A szobatársai azt mondták, nem sokat aludtak miatta az éjjel és valami Józsit emlegetett, hogy segítsen neki, mert az rendes gyerek.

Elmondtam neki, hogy 5-en vannak együtt a kórteremben, mindenkinek hófehér a haja, olyan idősek már. A végére úgy láttam rendbe jött kicsit, el is tudtunk tőle köszönni. Mondtam neki, hogy hamarosan megint jövünk, addig igyekezzen szépen feküdni és megenni, amit adnak neki. Most, hogy fekszik amúgy is csak pépeset kap, meg szívószállal itatják.

Az infúziókat nem bánom, legalább kicsit feltöltik folyadékkal. Ja, és a legfurább, hogy nincs hehehehh, méla csöndben van és rendesen beszél, nem nyögdécsel.

Ugye. Kérdeztem tőle, hogy érez-e fájdalmat, azt mondta, hogy most nem fáj feje sem, és más sem. Lehet, hogy kapott fájdalomcsillapítót is.

Tovább a bejegyzéshez»

Aranyos Vicussá váltam!

Folytatásként aztán végül odafajult a dolog, hogy sem enni, sem inni nem akart a nagy fejfájás miatt, csak a jajgatás és a 200-as vérnyomás. Amivel még elbírtam volna egy darabig, ha segít nekem. Végül azt kérte, hívjak orvost. Felhívtam az ügyeletet és amint elmeséltem, az esetet, javasolták a mentőt. Villámgyorsan kijött és mire észbe kapott, már vizsgálták, röntgenezték, erőteljesen rendreutasították, hogy maradjon csendben és ne jajgasson. 1/2 1-től őriztük, most 1/26-kor hagytuk ott, mert még megfigyelésre bent tartották. Most következett igazán a "favég", hogy ne hagyjuk ott, vigyük haza, milyen jó az ő kis szobája és ágya, inkább csendben lesz. Szegényem még a kezeit is összetette, úgy rimánkodott. (Még a nevemet is tudta, most nem Évázott!)

Persze a kórházi regulát eszünk ágában sem volt megtörni és egyébként már régóta mondogattuk, amikor az állandó morgása és elégedetlensége kezdett kiütni bennünket, hogy nem ártana egy kis kórházi "kocsedó", ahol rendbe hoznák és megbecsülné azt az ellátást, gondozást, amit saját otthonában kap.

Könnyű volt itthonról azt mondogatni más bajára, hogy jó neki, mert kibírta. Dühös voltam rá az ilyen megjegyzési miatt, mert tényleg nem sok baja volt életében, azért még a Marikán kívül mást is részesíthetett volna több empátiában.

Szóval remélem, hamar hazajön, ez pedig egy pedagógiai húzás, mert ha legközelebb hozza a szokásos formáját, megemlegetem neki, hogy gondoljon arra, mennyivel jobb itthon, mint a kórházban.

Tovább a bejegyzéshez»

Nem érem meg a holnapot....

Nem tudom miért csinál Teri néni ilyeneket. Fogja magát este egyedül, és hipp-hopp, át akar jönni. Persze, hogy elesik a hepehupás, autóval, faggyal felszántott udvaron akkorát, mint egy kidőlő bábú. Aztán  nem győz kiabálni, mert úgy beverte a fejét a pinceajtóba, hogy  jajgatott miatta egész éjjel. A vérnyomása, pulzusa az egekben, éjfélig birkóztam, míg 3-szoros gyógyszeradaggal kicsit lenyomtam. Végül már nekem is szúrt a szívem és fél éjszaka zsibbadt a bal karom. Reggelre persze mindene a földön, bepisilt az ágyában, de én voltam hülye, mert nem jutott eszembe bepelenkázni.

Aztán most még jól össze is vesztem vele, mert a jajgatáson kívül abszolút semmi segítséget nem ad. Cibálom alóla a pisis lepedőt, felhúzom, hogy üljön ki az ágy mellé a székre, de végig én vagyok a durva, aki nem tudja, hogy neki mennyire fáj. Mondtam neki, hogy ha egy picit segítene, már nem kellene annyit cibálnom.

Aztán persze kiadtam a dühömet, mert az egész nem miattam történt, hanem az ő szokásos konoksága miatt. Számtalanszor elmondtam, ne akciózzon önállóan. Aztán közöltem vele, hogy nekem ne példálózzon a fájdalommal sem, mert komolyabb iskolám van erről, mint neki. 

Nem beszélve arról, hogy mindig azon voltam, hogy jajgatások helyett segítsem azokat, akik aktuálisan és éppen nekem akarnak segíteni a bajomban. Szóval most ott hagytam, higgadjon le kicsit és persze én is.

Még pár ilyen és én jutok ki a temetőbe helyette.

Tovább a bejegyzéshez»

Azt a karácsonyát!

Rögtön a képpel kezdem, mert bizonyítanom kell, hogy egyrészt volt nálunk karácsony, másrészt Teri néni részt vett rajta.

Klárinak ugyanis azt mesélte, ő végig ágyban feküdt és nem is tudja, milyen volt a karácsony. Amikor pedig Klári próbálkozott, hogy ő biza látott olyan képeket, ahol Teri néni is volt, hát az lett a felelet, hogy ilyent te nem láthattál.

Ezért aztán íme.

Tovább a bejegyzéshez»