Hovatovább...

Most már egy hete is elmúlt, hogy Teri néni folyamatosan és kényszerűen fekszik, szinte mozdulatlanul, kikötözve. Nem tudom másnak látni, mint egy nagy büntetésnek, hiszen az, hogy kórházban van valaki, még nem olyan borzasztó. De így látni bárkit is nagyon lehangoló. Több is. Orvossal nehezen tudok találkozni, mert mire beérek, már nincsenek, és hétvégén is csak ügyeletes van, a nővér meg nem mondhat semmit. Megint csak az látszik, hogy milyen hátrányos így, hogy még nem vagyok nyugdíjas. Rohanás és munka közben gondozni, ellátni, pláne még kórházba is eljutni nehéz is és dupla fáradság. Azért bejárok hozzá, de sok hasznomat nem veszi, mint ahogy a többi látogató is csak tehetetlenül álldogál mellette. Nem lehet hozzányúlni, segíteni neki, wc-re kísérni, vagy lefürdetni, vagy megetetni, szóval marad a nézegelődés.  Azért a betegtársak elmondanak némi információkat róla.

Aztán, hogy ebből hová tovább? Már nem tudom. Egy hete még nem gondoltam tragikusnak az egészet, mert tudtam, hogy erős és úgy hittem, ha ő nem adja fel, megúszható.

Remélem, nem adja fel, és azt is remélem, vagy inkább szeretném, ha kibírná és hazajönne. De vannak már kétségeim, bár Józsi azt mondja, ne temessem el előre. Nem teszem, és pláne nem tenném, ha kb. 80 éves lenne, ami már egyébként is szép kor, de ő majd 19 évvel ezen is túl van.

Bármi is történik, nem így képzeltem el, de azt hiszem, ezt sokan el tudják mondani elveszített hozzátartozójukról. Mindig máshogy van, mint gondolnánk és így mindig egyezkedünk és kompromisszumokat kötünk. Sajnos vele az utóbbi években keveset lehetett, nem volt egy jól irányítható ember még így öregségére sem, és pláne nem.

Nem tudok előre sem jósolni, sem pedig mondani bármit, az orvos sem tette, amikor kérdeztem. Igaz, érezhető mindenkiben az a hozzáállás és szemlélet, hogy végül is mit akar és mit akarunk ennyi idősen.

Teri néni is elmondta ezerszer, hogy jobb lenne meghalni és miért is élek még....

De azt hiszem, ha megtörténne az, hogy még egyszer hazajöhetne, sokkal többre becsülné a kis lakát, a gondozását, talán még minket is.

Legalább egy hétig! hahaha....Ja, és egy hete nem hallom tőle a hehehehe-t. Mindig mondtam, hogy ez csak nekünk rokonoknak és a betérő látogatóknak szól, nem pedig valami kihagyhatatlan és elhagyhatatlan valami.