Nem tudom miért csinál Teri néni ilyeneket. Fogja magát este egyedül, és hipp-hopp, át akar jönni. Persze, hogy elesik a hepehupás, autóval, faggyal felszántott udvaron akkorát, mint egy kidőlő bábú. Aztán nem győz kiabálni, mert úgy beverte a fejét a pinceajtóba, hogy jajgatott miatta egész éjjel. A vérnyomása, pulzusa az egekben, éjfélig birkóztam, míg 3-szoros gyógyszeradaggal kicsit lenyomtam. Végül már nekem is szúrt a szívem és fél éjszaka zsibbadt a bal karom. Reggelre persze mindene a földön, bepisilt az ágyában, de én voltam hülye, mert nem jutott eszembe bepelenkázni.
Aztán most még jól össze is vesztem vele, mert a jajgatáson kívül abszolút semmi segítséget nem ad. Cibálom alóla a pisis lepedőt, felhúzom, hogy üljön ki az ágy mellé a székre, de végig én vagyok a durva, aki nem tudja, hogy neki mennyire fáj. Mondtam neki, hogy ha egy picit segítene, már nem kellene annyit cibálnom.
Aztán persze kiadtam a dühömet, mert az egész nem miattam történt, hanem az ő szokásos konoksága miatt. Számtalanszor elmondtam, ne akciózzon önállóan. Aztán közöltem vele, hogy nekem ne példálózzon a fájdalommal sem, mert komolyabb iskolám van erről, mint neki.
Nem beszélve arról, hogy mindig azon voltam, hogy jajgatások helyett segítsem azokat, akik aktuálisan és éppen nekem akarnak segíteni a bajomban. Szóval most ott hagytam, higgadjon le kicsit és persze én is.
Még pár ilyen és én jutok ki a temetőbe helyette.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése