Dödöllét csináltam ma ebédre és áthívtam Teri nénit is ebédeljen velünk. Át is jött és nagyon jó étvággyal megebédelt. Levest is megette, a dödöllét is mindet. Kicsit próbáltam vele beszélgetni is, hogy Éva elköltözött és most rendezkedik, a gyerekek meg jól vannak kint Németországban. Aztán ő kávézott, én meg összeszedtem az edényeket.
Na ekkor jött a kihagyhatatlan szurkálás:
-Igen Teri néni.
-A Kriszti meg itt egyedül?
-Milyen Kriszti?
-A Tóth Béla felesége.
-Igen, de hát eddig sem járt sűrűn az anyósához.
-Ti is olyanok vagytok, hogy mindenki szanaszét és senki nem segít a másikon.
Na ezt az epés megjegyzést sikerült teljesen szó nélkül hagynom, és rakodtam tovább. Aztán hallom, hogy elkezdett sírni. Kérdeztem, hogy miért sír, senki nem bántotta egy rossz szóval sem. (Ellentétben ugye vele.)
De erre már nem válaszolt semmit és most hangosan zokog megint az asztalnál. Ami a bosszantó, hogy ezt a műsort lassan minden ebéd után megjátssza és feltétlenül utána, merthogy előtte jó étvággyal megebédel. Ezután pedig leáll a kommunikálással.
Ma azért odamondtam neki, ha ezt mindig így teszi, hogy ebéd után zokogás, akkor nem hívom át ebédelni, mert akkor talán nem fog sírni.
