Sorsodavissza

Nyugodtan csapkodhatjuk az asztalt, ha nem tetszik, mégis így van, már régen észrevettem. Hogymitis? Azt, hogy egyensúly van mindenben, és amit adok, azt visszakapom, ha nem most, akkor később és ilyen szemszögből nincsenek is véletlenek és nem mondhatjuk azt sem, hogy pedig nem értem, mert nem hibáztam. A hibákat mindig elkötvetjük és a számlát mindig megkapjuk.

Ezért nincsen semmi értelme a bosszúknak sem, mert semmi dolgunk vele, a számadás úgyis meglesz. (Ezzel azért nem mentesítem a jóleső szurkákat, valami nekünk is kell.) S mindez miért jutott eszembe éppen ide?

Banális családi történetek sokasága van, de egy éppen aktuális is.  Bár ki tudja, ez a szemszög nem hiszem, hogy sokaknak eszébe jut, vagy éppen az érdekeltnek. Miért is van, hogy aki régen nagyvonalúan elhagy egy lakást, negyedszázad múlva azon kell, hogy rettegjen, mi lesz vele, hol is fog lakni? Több, mint furcsa.

Régóta látok ilyeneket és sokszor nem értem, miért vagyunk ennyire szemellenzősek, és miért  nem gondolkodunk előre.

Könnyű ezt mondani különben, mert nem győzök visszarévedni, és emlékezni azokra, amik a saját számlámat terhelik. 

Hát csak ennyi, nem kell rémeket látni, de a "pillangó-hatás" az nemcsak az összefüggések láncolata nagyban, hanem nagyon kicsiben is. Sors? Predesztináció? Szabadság-, mondanák a nagyon tudatosak és nagyon materiálisak.  Csakhogy kereszteződések vannak. Lám, mellettem egy nagyon keresztény hívő ember, aki szerintem amolyan kórusos-tudattalan, utánamondó hívő. (Mert így kell lennie). S mégis fél és nem bízik és megnyugvást nem talál. Akkor minek a hite? Ha nem segít, mire való? A megszokás a ragaszkodása alapja?

Aztán itt a hangsúlyos tagadó, aki el is mondja, nem hisz, nincsen sem ez, sem az, és őt ez megnyugtatja. Rendben is van. Viszont vele ugyanúgy megtörténik az adok-kapok és visszavezethető, mint amit fentebb állítottam. Legfeljebb nincsen összefüggés, mert nem elemzi, nem gondol vele, csak így történt. Kinek a jobb?

Azt gondolom, kikerülni nehéz ezeket a dolgokat, ezzel nem azt mondom, hogy lehetetlen. nem lennék hozzá sem elég okos, sem eléggé spirituális. De ha csak sejtem, azt hiszem nem baj, bár sokat nem segítek vele.

Akkor most miről is beszéltem?