Hurrá, Andris megtalálta a gyógyírt Teri néni hehehhe-jéhez. Bömbölteti a rádiót és a Mama meg sem próbálja túlharsogni, tök csendben van.
Akkor most kell-e nyöszörögni, vagy nem? Eddig is sejtettem, hogy nem, de ez tök jó. Szívesebben hallgatok bármit, mint a nyöszörgést.
Megint leszidtam kissé, mert itt volt egy öreg tanító néni (Éva néni, Klárit tanította is) és ment a panasz. Ja, és Teri néni LÁTTA meg és megszólította, ahogy elment a ház előtt és felismerte.
Aztán amikor a kis öreglány elment, kérdőre vontam Teri nénit, immár sokadszor, hogy miért panaszkodik mindenkinek állandóan? Miért nem tudja meglátni a sorsában az Isten kezét és áldását, és hogy gondoskodva vagyon róla! Jött megint azzal, hogy de mert én (úgymint a Vica), mindig egyedül hagyja, stb.
Mondtam neki, hogy most engem vegyen ki a történetből, ez egyszerűen emberi beállítódás kérdése, hogy valaki képes-e azt a kevéske jót is meglátni, ami neki még juthat, vagy azt is tönkreteszi saját maga a siránkozásával.
S aztán ezért mást okol persze.
Most duzzogás van. De értse meg, mindenkinek lehet panasza, függetlenül a korától. Nem kell ahhoz 98 évesnek lenni. Tudom, hogy úgysem érti meg, András mondta is, ne foglalkozzak már ezzel. de akkor is úgy vagyok vele, hogy nem fogok mindent ráhagyni és örökké sajnálni a kurva jó egészségéért. (Bocsi.)
Aztán finom ebédet tettem elé és jó étvággyal befalta. (Persze nem köszöni meg és sosem mondja, hogy finom volt, vagy jól esett. Nem baj, tulajdonképpen most már nem várom el tőle.)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése