Marika

Nem is tudom miféle érdemei vannak, de ma megint

nagy sírás van utána. Hangosan zokog itt az ebédlőasztalnál.

Mindig elmondja, hogy Jucát ő nevelte fel, de különösebben

nem érdekli, nem kérdez felőle. Az az érzésem, ha feldobnám

a talpam, nem nagyon rendítené meg. Engem tuti nem szeret,

csak megvagyunk.

Bezzeg a Fülöp Marika. Múlhatatlan érdemei lehetnek a Teri

szemében. No, meg az enyémben is, az már igaz.

Hát nem fogom felajánlani, hogy elviszem hozzá Balatonfüredre.

Pedig már mondogatta, de úgy vagyok ezzel, hogy egyrészt nem

egy 98 évest fogok a Marikához cuccolni, másrészt pedig nekem egyáltalán

nem hiányzik a Marika látása sem.

Ezért aztán nem kívánok Balatonfüredre autózni, ha pedig Marika-sírás

van, akkor eloldalgok a közelből. Passz és sajnálom, illetve nem

sajnálom. Van más a családban, akit 100-szor jobban sajnálok, és ő

pedig nem is panaszkodja szét a családját. Ezek a Fülöpök valahogy

nem mind a kedvenceim. Biztosan volt közöttük normális is, mondjuk a Pampi,

vagy a János bácsi, meg akiket esetleg nem ismerek.

De több Fülöpöt ismerek, akik finoman szólva is egyáltalán nem az én

világom. Ami nem baj, csak idegesítő.